Coach
Horváth Marianna coach vagyok, mottóm: szeretet az élet, mantrám: iamloved.
Életem nem feltétlenül a társadalmi konvencióknak megfelelően alakul(t eddig). Melyet éveken keresztül nem fogadtam pozitívan, sőt önmagam ostoroztam, szomorú és negatív voltam, saját problémáimban vergődtem. Hibáztattam magam és a legkisebb empátiával kezeltem azt, hogy nem ott tartok az életemben, ahol az egóm szerint kellene….
Közel egy évtized önismereti út eredményeként illetve néhány további krízishelyzetnek köszönhetően azonban teljesen más életet élek ma már. Ennek az ’új’, csodás gondolkodásmódnak megfelelően egy következő álmom válik valóvá: végre megtaláltam az utam abban, hogyan adhatnék át másoknak tapasztalataimból, hogyan kommunikálhatnék gondolatokról, könyvekről, módszertanokról, coachingról, sikertörténetekről… mások támogatásának céljából. Így lettem coach és hoztam létre az iamloved blogot, weboldalt és insta oldalt – @iamloved.everyday.
Nagyon fontos számomra, hogy továbbadjam, közzétegyem tanulási folyamatomat, tanulságaimat, megéléseimet – mindezzel saját traumáimat, élettörténetemet is újrahuzalozom és mások illetve saját magam javára fordítom.
Saját tapasztalataim támogatják coach létemet, fókuszban az önszeretet képességének felnőttkori elsajátításával, mely életünk valamennyi területén megmutatkozik. Az Iamloved ’brand’ néhány éve került rám tetoválásként – ekkor zártam le az önismeret-fejlesztésem egy számomra jelentős szakaszát – elindulva az igazi önszeretet útján.
Gondolkodásmódunk fejlesztését azonban sosem lehet abbahagyni – folyamatosan képzem magam, önismereti úton járok coaching folyamatokban, terápiában és különféle kurzusokban egyaránt. 2021 őszétől gestalt terapeuta képzésre iratkoztam be, hogy idővel a még mélyebb témákban is kompetens legyek.
Sokan kétkednek, hogy egy coach, terapeuta vagy tanácsadó mit is tehet értük. Megértem, mindenkinek más az útja és a megoldása is – a coaching ülések tökéletes teret adnak ahhoz, hogy ítélkezés, tanácsadás nélkül, szeretettel és támogatással mindenki rátaláljon egy még jobb útra! Ráadásul a saját lelkéből!
Tarts velem és szeresd magad!
Horváth Marianna
coach
Iskoláim
Gestalt Terápia képzés, 2021-
GROW Integrált coach haladó képzés, 2021.
GROW Integrált coach alapképzés, 2020.
Okleveles közgazdász – Miskolci Egyetem, 2006-2009.
Közgazdász – Szolnoki Főiskola, 2002-2006.
Önismereti utam
Terápiás ülések 2010- (több, mint 450 egyéni ülés)
Coaching folyamatok 2019- (több, mint 200 egyéni ülés és 20 alkalom csoportos coaching)
Szupervízió 2020-
Tapasztalatok – coach lét és megalapozása
Coaching 2019- több, mint 200 óra tapasztalat
Főiskolai adjunktus, mentor, tehetséggondozási szakértő – 2006-2016. Szolnoki Főiskola