Jelenleg szocioterapeuta-művészetterápiás csoportvezető hallgató vagyok az MMSZKE képzésében. A művészetterápia és a csoportterápia évekkel ezelőtt került az életembe, de akkoriban még nem sejtettem, hogy valaha is kezdeni szeretnék ezzel bármit is.
“Alkotni annyi, mint életet alkotni, és minden alkotás szavakkal kifejezhetetlen valami. ” Antoine de Saint-Exupéry
Először a pszichoterápiás folyamatomban találkoztam azzal a lehetőséggel, hogy az alkotás is része lehet a folyamatnak: az imaginációt később le kellett rajzolni vagy részletesen írni a képről. Akkoriban a terápiákban leginkább ezt a részt élveztem: alkothattam, lehettem kreatív és jóleső volt, még ha maga a képhez tartozó megélés, érzésvilág, tartalom nehéz is volt számomra. Sokszor adott új nézőpontot a feldolgozó alkotás vagy megnyugvást, olykor pedig könnyeket vagy sírást.
Később új alternatívákat kerestem önmagam gyógyításához, így beiratkoztam Péterfy-Novák Éva traumaírókurzusára, majd még egyre és még egyre. Noha fájdalmas volt elővenni saját traumáimat, megírni, újra- és újraírni, ameddig ki nem áramlik minden szó belőlem – mégis felemelő is volt egyben. Éva támogatása mellett először éltem meg, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a nehéz, sokszor tabusított életeseményekkel. Nagyon hálás vagyok, hogy belekezdtem és azt is megtanulhattam önmagamról, hogy például a csoport és az írás mennyit adhat nekem, a lelkemnek, a tudatomnak egyaránt.
2021-ben beiratkoztam Gestalt terápia képzésre, melyről akkoriban annyit tudtam, hogy a terápiákban szívesen használnak képeket, mozgást, írást vagy zenét is (mint a művészetterápiában). Így nekikezdtem a képzésnek, amely során jóval több kapcsolódást találtam a gestalt- és művészetterápia között, mint azt először gondoltam.
Azt is megtanultam önmagamról, hogy a nehéz időszakokban különböző alkotásokkal támogatom magam: hímzek, festek, ragasztok, írok vagy épp valami ehhez hasonló hobbiba kezdek. Beiratkoztam egy online műveszetterápiás csoportba, ahol Kliensként tapasztalhatom meg a művészetterápia hatásait, lehetőségeit egyaránt.
Művészetterápiás tapasztalásaim
a kreatív alkotás során érzések, érzetek jelennek meg
általában kevesebbet gondolkodunk, mert elragad az alkotás önmaga
olyan érzelmi mélységek, struktúrák válnak elérhetővé, melyek önmagában verbalitással nem
az alkotást követően van lehetőség kifejteni mit gondolunk a művünkről, hogyan alakult egy kép vagy egy mozdulat, van lehetőség visszajelzéseket kapni
sok esetben felismerések jelennek a feldolgozás során
a művészetterápia szabad önkifejezési mód egy biztonságos, ítélkezésmentes térben
Az életem részévé vált a művészetterápia és az a vágy is, hogy másoknak megmutassam az ebben rejlő lehetőségeket. Ezért nemrégiben beiratkoztam művészetterapeuta képzésre. Mivel jelenleg képződöm, így csoportokat még nem indítok. Csakis egyéni terápiában/coachingban használom a művészetterápiás eszközöket.
Művészi vénával senkinek sem kell ahhoz rendelkeznie, hogy művészetterápiára járjon! Előképzettség nem szükséges! A gestalt- illetve művészetterápia nem pszichoterápia és nem minősülnek egészségügyi szolgáltatásnak.
Az ülés időtartama: 70 perc (online, offline) A folyamat célja: egy adott téma “megdolgozása” művészetterápiás módszertannal A folyamat hossza: 4 illetve 8 alkalom (a folyamat előrehaladtával újraszerződhetünk) A folyamat kulcsszavai: saját alkotással vagy anélkül, megélések, érzések, kreativitás, szabadság Módszertani lehetőségek: kép, zene, mozgás, írás Fizetési feltételek: alkalmanként készpénzben vagy átutalással Művészetterápia díja: 7.000 Ft. AAM